A bontást nem lehet tovább halogatni, és az erre vonatkozó pályázat le is zárult, amit a fonyódi önkormányzat hirdetett meg – áll az Infostart cikkében.
Még nem tudni, újjáépítik e a kilátót
A Várhegyi-kilátó 2011-ben épült fel, pályázati pénzből, és közel 80 millió forintba került. Ám tíz alatt a különböző kártevők, a házi cincérek és a farontó gombák akkora kárt okoztak, hogy 2021-ben egyértelművé vált, az építményt nem lehet megmenteni, le kell bontani, mivel nem biztonságos a használata. A fonyódi önkormányzat beperelte a kivitelezőt, az ügy tavaly zárult le, azzal, hogy a város 60 millió forint kártérítést kapott, amelyet a bontásra fordítanak majd.

A bontásra már beérkeztek az ajánlatok az önkormányzathoz, ám még nem született döntés, hogy melyik céget választják majd a munkálatok elvégzésére. A polgármester úgy nyilatkozott, szeretnék, ha a munkálatok még nyáron, vagy legkésőbb koraősszel megkezdődnének, mivel a kilátó rendkívül veszélyes jelenleg. A városvezető szerint a 40 méter magas acélhálós tornyot nem kell elbontani, csak a köré épült 25 méter magas faszerkezetet, amit továbbra is pusztítanak az élősködők. A város tervei között szerepel, hogy újjáépítik-e a kilátót, de erre csak jövőre, vagy 2027-ben kerülhet sor, és még az sem tisztázott, hogy milyen anyagból készüljön.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés