Ide utaznak idén a magyarok az Adria helyett

Brač horvátország nyaralás sziget
Olvasási idő kb. 3 perc

Úgy tűnik, már egyre kevesebben választják a magyarok eddigi legnépszerűbb tengerét: az Adriát. A népszerű horvát nyaralóhelyek helyett mutatjuk, hol üdülnek a magyarok a nyáron.

„Közel négyszerannyian cserélik le repülésre a legalább 6 órás autóutat Horvátországba” - olvasható a Pénzcentrum cikkében, mely a magyar utazók 2025-ös repülőjegy-foglalási adatait vizsgálta meg.

A repülőjegyek idei árcsökkenésének következtében (persze ez nem mindegyik társaságra vagy úti célra vonatkozik), ezen a nyáron másfélszer annyi magyar száll majd repülőre, mint korábban, ráadásul átlagosan hosszabb időre is szólnak a lefoglalt nyaralások. Ezek között megtalálhatóak a tipikus, kedvelt mediterrán úti célok, de akad néhány meglepő új trend is.

A mediterrán nyaralóhelyek letaszíthatatlanok a trónról

A dobogó első fokán Olaszország áll, de szoros versenytársa a tavalyi első, Spanyolország, mely a magyarok második kedvenc úti célja idén, vagy Görögország, amely pedig a harmadik. Ezek az országok nemcsak híres látványosságaik és gyönyörű tengerpartjaik miatt verhetetlenek, de az utóbbi időben, úgy tűnik, megfizethető repülőjegyeket is kínálnak a magyar utazóknak. Az 1500 és 4000 km távolságban található nyaralóhelyekre tartó repülők jegyára idén 4%-os csökkenést mutat

Az egyre népszerűbb Bulgária csodás tengerpartokat és megfizethető árakat kínál a nyaralóknak (kép: Sinemorets, Bulgária)
Az egyre népszerűbb Bulgária csodás tengerpartokat és megfizethető árakat kínál a nyaralóknak (kép: Sinemorets, Bulgária)emicristea / Getty Images Hungary

Sokan utaznak még Portugáliába, Máltára, illetve a Magyarországtól délre eső, balkáni országok, például Albánia is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, az idei nyár egyik meglepő „sztárja” pedig Bulgária, mely szinte a semmiből (a 33. helyről) került be a legnépszerűbb 10 nyaralóhely listájára.

Ugyan Horvátország a repülős lista első 5 helyéről lecsúszott, összességében továbbra is ez a magyarok leglátogatottabb nyaralóhelye, bár az igencsak megemelkedett árak sokakat elriaszthatnak. A legtöbben továbbra is autóval érkeznek az országba, ugyanakkor az ide repülő magyarok száma is jelentős mértékben megnőtt az utóbbi évekhez képest.

Mi lehet az oka a változásoknak

Ahogy azt a Pénzcentrum is kiemeli cikkében, az olyan célpontok - mint például Bulgária - megugró népszerűségének oka nem csak a kedvező árakban keresendő. A magyar utazók valószínűleg már bevállalósabbak az elmúlt évekhez képest, és a kedvező repülőjegyárak is lehetővé teszik számukra, hogy egy távolabbi, egzotikusabb országot fedezzenek fel.

Elképzelhető tehát, hogy a megszokott horvátországi, tipikus „magyar üdülők” helyett az elkövetkezendő években már egyre több család új, távolabbi nyaralóhelyek mellett dönt majd.

Ebből a cikkből megtudhatod, melyik túlzsúfolt nyaralóhelyeket érdemes elkerülni a nyáron.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek
OSZAR »