
Balul sült el egy hajó vízre bocsájtása, súlyos megtorlással néz szembe négy ember.
Sokan el sem hiszik, amit az Észak-Koreában készült felvételeken látnak.
A diktátor egy hadihajó bemutatójára vitte el kislányát, aki épphogy kamaszodik.
Az új lakónegyedek a főváros lakosságának kedveznek, akiknek sokkal jobbak az életkörülményeik, mint az ország többi részén élőknek.
Több utazásszervező cég már közölte is, hogy törölniük kellett az utazásokat.
Észak-Koreában a férfiak havi két dollárt kapnak munkájukért, így az életben maradásához szükséges minimumot a nők teremtik elő - a feketepiacon.
Nemzetközi összetételű turistacsoport juthatott be a Koreai NDK-ba.
A világ egyik legelzártabb országa Észak-Korea. Akiknek sikerült elmenekülniük, megdöbbentő beszámolóikkal mutatják be, miként élnek ott az emberek.
A büntetés miatt sokan nem merik megkockáztatni, hogy megünnepeljék a karácsonyt.
Különös szokásai voltak a diktátornak, akinek születését, egész életét, mi több, még a halálát is megannyi titok övezi.
Már az elutazás előtt felhívták a versenyzőik figyelmét, hogy baj lehet ebből.
Ki tudja, hol lehet a vége így az ukrajnai háborúnak.
Elképesztő büntetés jár Észak-Koreában a máshol mindennapos tevékenységekért.
Ma ismét állítanak a világvégét előrejelző órán, a helyzet valószínűleg elkeserítőbb, mint eddig bármikor.
Lehet, hogy egy lány lesz a dinasztia következő vezetője?
A két országot elválasztó törékeny határ kamerás turisták hordáit vonzza, pedig bármely pillanatban csatatérré válhat.
Saját Godzilla-filmet akart Észak-Korea, a cél érdekében pedig még attól sem riadtak vissza, hogy elraboljanak egy dél-koreai rendezőt és feleségét.
Kim Dzsongun kedveli az énekesnőket: a jó családból származó Ri eredetileg zenész, zenekarának vezetőit azonban férje kivégeztette.
Merész ruha? Új frizura? Kína és Észak-Korea népe is megtanulta, hogy az öltözködés és a frizura a divatrendőrség diktálta módon lesz csak rendben.
Melyik filmet ülte végig százszor Churchill, miért rajongott Sztálin Tarzanért, és melyik sci-fit nézi meg az angol királynő minden karácsonykor?
De Uganda, Líbia, a Fülöp-szigetek, Románia és Türkmenisztán despotái sem mentek a szomszédba őrületért.
Diktátorok kedvencei voltak, mégis törölték őket a történelemkönyvekből.
Az idegen hangzású, de itthon is egyre ismertebb ételek mellett például a puliszkát is szeretik.
Versengeniük kellett, ám sosem derülhetett ki, Leonardo vagy Michelangelo győzött-e.
A legerősebb mágnes könnyen sérül, mégis megbízhatóságáról híres, és különlegesen hasznos.