Egyetlen légitársaság sem írja elő, hogy a járataikon mit célszerű viselni, vagy milyen öltözéket várnak el az utasaiktól. Kötelező dress code híján is javasolt megfogadni a bennfentes légiutas-kísérők tanácsát.
Rövidnadrágban jobban megtapadnak a kórokozók
Tommy Cimato légiutas-kísérő egy TikTok-videóban osztotta meg követőivel, hogy miért ne viseljenek rövidnadrágot a repülőgépeken. A 450 ezer követővel rendelkező férfinak nyomós oka van arra, miért ne hagyjuk szabadon a combunkat, vagy akár csak a lábszárunkat repülés közben.
A videóban, melyet június elejéig csaknem ötmillióan néztek meg, Tommy arra figyelmeztet, hogy a rövidnadrág viselése egészségügyi kockázatot jelenthet anélkül, hogy azt utazás közben észrevennénk.
A férfi azzal magyarázza javaslatát, hogy soha nem tudhatjuk, hogy a gépet, amire felszállunk, milyen alaposan takarították és fertőtlenítették ki.
Ezért, ha hosszú szárú nadrágot viselünk, nagyobb az esély arra, hogy kevesebb kórokozó tapad közvetlenül a bőrünkre.
A higiénia érdekében erre is érdemes figyelni
Tommy a rövidnadrág mellőzésén túl egyéb hasznos információval is ellátta követőit. Így például azt javasolta, hogy a WC-ben soha ne nyomjuk meg az öblítésre szolgáló gombot vagy a kart puszta kézzel, mert meglehet, hogy a kelleténél több kórokozót gyűjtünk be. Sokkal helyesebben tesszük, ha a dolgunk végeztével a toalett lehúzásához szalvétát vagy zsebkendőt fogunk a kezünkbe.

Bármire szükségünk van, jelezzük azt
A kellemes utazás érdekében nagyon fontos, hogy ne felejtsünk el vizet inni, hogy hidratáltak maradjunk – javasolja a légiutas-kísérő, aki szerint legalább fél liter folyadékot el kellene fogyasztanunk minden repülés alkalmával.

A jótanácsok között szerepel az is, hogy ha lehet, akkor ne aludjunk el, és ne dőljünk az ablaknak utazás közben, hiszen nem tudhatjuk, hogy hányan dörzsölték már addig a kezüket vagy más testrészüket az ablakhoz. A légiutas-kísérőként dolgozó férfi hozzátette: bár leszállást követően kitakarítják a repülőgépet, és a légi személyzet is mindent megtesz annak érdekében, hogy menet közben is tisztán tartsák a járatot, mégsem árt az óvatosság, különösen akkor, ha valamilyen oknál fogva mégis elmaradt volna a takarítás a földet érést követően.
A hasznos tudnivalók közül Tommy kiemelte: ne érezzük magunkat frusztrálva, és soha ne féljünk tudatni egy légiutas-kísérővel, ha rosszul érezzük magunkat. A légi személyzet ugyanis azért van ott velünk, hogy segítsen, ha ételre, vízre vagy hányózacskóra van szükségünk.
A hozzászólásokból kiderül, követői közül sokan hálásak Tommynak a jótanácsokért.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
hirdetés