Egyes források szerint előrehaladott tárgyalások folynak a Universal és a Disney között, utóbbi több mint 1 milliárd dollárért válna meg a Queen együttes zenei katalógusától, az üzlet várhatóan egy hónapon belül megköttetik.
Az eddig rekordnak számító Springsteen-katalógus után nyilvánvalóan a Queen tartja majd a megdönthetetlennek tűnő rekordot ezzel a hihetetlen eladási árral.
A Universal egyébként a 2016-ban elhunyt David Bowie katalógusát is megvette 2021-ben, 300 millió dollárt sem sajnálva a különleges művész több mint 600 dalt tartalmazó életművéért.

A mostani hihetetlen, rekordot jelentő összeg nagyban köszönhető a Queen zenekar történetét elmesélő és 2018-ban Oscart nyerő Bohemian Rhapsody című filmnek, amely az egyébként is világszerte népszerű zenekar ázsióját tovább növelte. A filmnek címet adó sláger mellett olyan dalokat köszönhetnek a zenerajongók az együttesnek, mint az I Want to Break Free, a The Show Must Go On vagy a We Will Rock You.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés