Összenyom, elenged, összenyom, elenged. Ezt a monoton mozgást végezzük, amikor stresszlabda van a kezünkben. Már csupán ez a mozgás is segíthet ellazulni, ám a kutatások szerint inkább az enyhe szorongás enyhítésére alkalmas az eszköz.
Enyhítheti a fájdalmat
A kutatók szerint azonban az is különböző, hogy ki mennyire tudja elengedni a szorongását a stresszlabda segítségével. Ez függ a stresszt kiváltó helyzet mélységétől is. Egy vizsgálat során 45 olyan beteget figyeltek, akik heti rendszerességgel járnak dialízisre.
A résztvevők egyik fele kapott stresszlabdát a kezelés során, a másik csoport viszont nem. Az eljárás közben figyelték a páciensek életfunkcióit, illetve hogy mennyire érzik magukat komfortosan.
Bár a stresszlabdát használók mérhető életjelenségeiben nem történt nagymérvű változás, ám a betegek szerint mégis segített nekik a feszültség levezetésében. Egy másik tanulmány során olyan pácienseknek adtak stresszlabdát, akiknek vese- és húgycsőkövesség miatt kellett részt venniük litotripsziás eljáráson, azaz kőzúzáson. A kutatók azt tapasztalták, hogy az alkalmazott stresszlabdák pozitív hatással voltak a betegekre, és a fájdalomszintjük is csökkent az eszköz használatával. A szorongásukat azonban nem oldotta, hogy a beavatkozás alatt nyomkodták a labdát.

Vidd magaddal a vizsgákra!
A labdák úgy nyújtanak enyhülést, hogy az adott szorongást kiváltó szituációról elterelik a páciens figyelmét. Ez azonban csak rövidebb, feszültséget kiváltó epizódok esetén működik, a hosszabb ideig tartó stresszes állapotnál ugyan segíthetnek a relaxációban, de a kutatások nem támasztották alá, hogy egyedüli megoldásként alkalmazhatóak.

Ugyanakkor, a labda nyomkodása segít levezetni a feszültséget, hiszen fizikai kivezetést biztosít az idegenergiának. Emellett a szorító, elengedő mozgás ritmusos váltakozása előmozdítja a relaxációt, javítja a fókusztartást és a koncentrációt – különösen stresszes pillanatokban, például vizsgákon –, illetve a tudatos és folyamatos ismétlődő mozdulat támogatja, hogy képesek legyünk a jelenben maradni.
Stressz ellen labda, de nem mindig
Az, hogy a stresszlabda használata mennyi idő után oldja a feszültséget, igen egyedi. Vannak, akik számára az a hasznos, ha néhány másodpercig szorítva tartják a labdát, majd elengedik, és ezt ismétlik jó néhányszor, mások a folyamatos mozgást részesítik előnyben.
Arra, hogy mennyi ideig használjuk, nincs kőbe vésett szabály: van, akinél már néhány perc után jelentkezik a pozitív hatás.
A szakértők azonban felhívták a figyelmet, hogy a stresszlabda ugyan hasznos lehet egy-egy feszült helyzetben, ugyanakkor vannak a működésének határai. Összetett stresszorok – azaz sokrétű stresszforrások – esetén, mint amilyen a folyamatos munkahelyi nyomás vagy éppen a párkapcsolati problémák, nem kezeli hatásosan a tüneteket, ahogyan természetesen súlyos szorongásos zavaroknál – például pánikbetegségnél – sem nyújthatnak hatékony segítséget. Bár pillanatnyilag esetleg jobban lesz a páciens, de egy ilyen esetben hosszú távú és átfogó megoldásra van szükség, például terápiára, életmódbeli változtatásokra, és szükség esetén akár gyógyszeres kezelésre is.

Ha kíváncsi vagy, milyen módokon csökkentheted még a stresszt, érdemes ezt a cikkünket is elolvasnod.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
hirdetés