De vajon kik voltak azok az imádott hölgyek, akikért őszi éjjel olyan nagyon izzott a versben szereplő, a mulandó élet csodáját és a magányt egyszerre jelképező galagonyabokor?
„Azt a verset, azt ott magának írtam” – mondta Weöres Sándor Polcz Alaine-nek
„Kopogtak és belépett az ajtón egy alacsony vékony fiatalember, szürke, kicsit piszkos overallban, a haja kócos, és az arcán is valami szürke folt, mintha hamu vagy sárfolt lenne. Mint egy rakodómunkás vagy utcaseprő... ...megállt tétován az ajtóban, egyik lábáról a másikra nehezedik, kicsit oldalt hajtja a fejét és megszólal vékony, kisfiús hangon: »A főigazgató urat keresem... Csak a kötetemet hoztam el neki... Weöres Sándor vagyok.«”– Így idézte fel a költővel való első találkozását Visszaemlékezés Weöres Sándorra című írásában Polcz Alaine pszichológus-írónő.
Az ő beszámolójából ismerjük a A galagonya című vers egyik történetét is. Visszaemlékezésében egyebek között arról is ír, hogy miután grafológiával foglalkozott, megkérte az ifjú Weörest, hogy írjon neki pár sort, és írja is alá a kézírást. Ekkor a múltidéző könyv szerint a költő a következőképpen cselekedett: „…Odament az íróasztalomhoz, föltérdelt a székemre, s félig hason fekve az íróasztalon, előhúzott a zsebéből egy irkát, olyat, amilyenbe gyermekek szoktak írni. (Nem emlékszem, hogy vonalas vagy kockás volt-e.) S elmerülten írni kezdett. Nem akartam zavarni, csöndben oldalt álltam. Aztán fölnézett, lemászott az asztalról, lelépett a székről, és talpra állt. Kitépett egy lapot a füzetből, átadta: »Ezt most írtam magának.« Néztem, egy vers volt: GALAGONYA Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya / ruhája.”
Minderre egy későbbi, az első találkozás után csaknem fél évszázaddal, egy Weöressel és Polcz Alaine-nel készült páros interjúban a költő így vallott:
„Alaine, tudja, hogy én szerelmes voltam magába, mindjárt, abban a percben, amikor megláttam? Azt a verset, azt ott magának írtam.”
A galagonyával több nő szívét is meghódította Weöres Sándor
A fentiek ismeretében elmondhatjuk, hogy A galagonya egy szerelmi vallomás, amit Polcz Alaine-nek írt a 20. század egyik legjelesebb magyar költője. Igen ám, de maga Weöres több interjúban is megemlítette, milyen sokáig írta ezt az állítólag Polcz Alaine íróasztalán megszületett verset. Elmondása szerint a költemény első változatát 1933 táján jegyezte le, és csaknem tíz évvel később öntötte végleges formába, mielőtt a verset az 1944-ben megjelent Medúza című verseskötetében publikálták volna.
Mint később azonban kiderült, ez az évtizednyi idő nem csupán arra volt elegendő, hogy a vers érlelődjön, elnyerje végleges formáját.
Weöres ugyanis több hölgyismerősét, így Polcz Alaine-t is, azzal kápráztatta el, hogy a verset mint egy szerelmi vallomást ott, akkor, a találkozásuk pillanatában írta le.
A költő és az írónő első találkozása, a visszaemlékezés szerint 1946-ban volt, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ekkorra az íróasztalon hasalva megszülető vers, ami a villámcsapásszerű szerelmet szimbolizálja, már régóta ott volt Weöres Sándor költői tarsolyában.
Kétféle szerelmi vers létezett a 16. században: az egyik nyersebb, szókimondóbb, a másik finomabb, udvarló típusú. Azóta a bonyolult érzelmeket egyre bonyolultabb művészi formákba öntötték költőink. Olvasd el a magyar irodalom alkotásaiból készült válogatásunkat, melyben a nőkhöz és a megélt érzelemhez is kegyetlen módon viszonyuló versek közül idézünk meg néhányat.
Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
hirdetés
