A nyári jó időben sok tevékenységünket a szabadban tesszük át, ott eszünk-iszunk például, ami odavonzza a rovarokat, köztük a darazsakat is. Ha pedig megpróbáljuk hessegetéssel elűzni őket, még ronthatunk is a helyzeten, mert felbőszítjük a rovarokat, akik kitartóan kóstolgatják üdítőinket és ételeinket. Márpedig a csípésük köztudottan fájdalmas, és igazán veszélyes azokra, akiknél allergiás reakciót válthat ki. Az irtásukra folyamatosan riasztják a szakembereket, akik alig győzik a munkát, mivel az idei nyáron az aszály és a nagy hőség miatt előbb keltek ki a darazsak. Többségében magánházakhoz hívják őket, ahol esetenként akár focilabda méretű fészkeket is találnak – számolt be róla a Sonline.
Figyelmeztetnek: a darázsirtást szakemberekre kell bízni
A rovarirtással foglalkozó cégek szerint tudatosabban kellene védekezniük az ingatlantulajdonosoknak a darázsfészkek kialakulása ellen. Egy többszintes, emberfej méretű fészek ugyanis nem két nap és nem is néhány hét alatt készül el. Tény azonban, hogy idén a szokásosnál előbb kezdődik a darázsszezon.

Két héttel előrébb vagyunk, ahogy ez jellemző a mezőgazdaságra is. A darazsak előbb rakják le a petéket, és előbb is kelnek ki, a kánikula és az aszály az ő malmukra hajtotta a vizet
– mondta Horváth Tünde, az Uniszolg ügyvezetője, aki szerint gyakran az éghajlatváltozással megjelenő fajok okoznak riadalmat.
Ludányi-Cene Anett, az ALK Kártevőirtó Kft. ügyvezetője hozzátette: nagyobbak a fészkek is, hétszintes, focilabda méretűvel is találkoztak a siófoki cég munkatársai. A rovarirtókat ugyanis gyakran már csak akkor hívják, ha a fészektől átázik a plafon vagy beszakad a mennyezet. Pedig meg lehetne előzni a nagyobb bajt, ha nem hagyunk vízforrást fedetlenül az udvarban, vagy ha a csatornák megfelelő tisztításáról gondoskodunk a családi házaknál.
Tavasszal pedig érdemes rovarcsapdát kihelyezni, azzal össze lehet szedni az anyákat már fészeképítés közben, így nem lesz darázsfészek sem.
Fajonként változó, hogy mennyire agresszívak a darazsak, ám az általánosságban elmondható, hogy ha a fészküket veszélyben érzik, akkor egyszerre többen támadnak. Több csípés pedig már egy egészséges felnőtt embert is megviselhet, a gyerekeket különösen.
A szülőknek azért is nagyon oda kell figyelniük, mert ha a pici allergiás rá, számára akár életveszélyes is lehet a csípés.
A kaposvári Lévai Szabolcs nagy egyedszámokra számít, akár több tízezer darázsra is egy-egy fészek esetében. Az irtás azonban mégsem mindig megengedett, több darázsfaj (például a Pompás útonállódarázs, az Óriás-tőrösdarázs, a Pompás fémdarázs, a Szöcskeölő darázs és a Nagy smaragdfémdarázs) ugyanis védett, bírságot, sőt akár börtönbüntetést is kaphat, aki ezt nem veszi figyelembe. Ezek a darazsak bármily félelmetesnek tűnnek is, emberekre és háziállatokra teljesen ártalmatlanok, ugyanakkor segítenek kordában tartani például a cserebogár-szaporulatot – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
hirdetés