függő gyerek

Családi dinamikáról, motivációról és gyógyulásról beszélgettünk Perger Tündével, a székesfehérvári Egészségdokk Gyermek- és Ifjúsági Addiktológiai Rehabilitációs Intézmény vezetőjével. Interjú. 

Miért és hogyan válik függővé egy gyermek?

Amikor középiskolásoknak prevenciót tartunk, mindig megkérjük a gyerekeket, hogy tegye fel a kezét, aki függő akar lenni. Persze senki nem teszi fel a kezét, mert senki nem ezt akarja. De azt fontos leszögezni, hogy a szenvedélybetegség biopszichoszociális probléma. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a családból indulhat: köze lehet a genetikához, a környezethez, hogy milyen társadalmi státuszban van a gyerek, a család, de mi mindig abból indulunk ki, hogy a gyerek családjában milyen problémák vezettek oda, hogy szerhasználó lett. A családokban vannak normatív és paranormatív krízisek. Normatív krízis minden család életében előfordul: ilyen az, amikor valaki házasságot köt, megszületik a gyerek, vagy óvodába, iskolába megy, és a tinédzserkor maga is egy normatív krízis. Ez okozhat elakadásokat, és jelentkezhetnek problémák, amiket a család nem tud megoldani. Például a gyerek óvodás lesz, az anyuka nem dolgozik, és ezért nem tudja, mivel töltse az idejét otthon, ez pedig nehézséget okoz neki. Paranormatív krízis lehet a válás, haláleset, öngyilkosság, betegség, pszichiátriai probléma. Ezek nem minden család életében fordulnak elő, és extra nehézségeket okoznak. De mindkettő lehet okozója annak, hogy a családi dinamikában elakadás lép fel. 

Azt elmondtad, hogy mitől nem működik jól egy család, de mik az ismérvei egy jól működő famíliának?

Ha egy család jól működik, akkor ott mindenki kifejezheti az érzelmeit, és a családtagok tiszteletben tartják egymás határait. Például az apuka nem nyit be a fürdőszobába, elengedik a 13-14 éves gyereket egy bizonyos távolságra, megengedik, hogy a gyerek függetlenedjen. Mindenkinek van autonómiája, saját tere, ahova elvonulhat. Ugyanakkor, az életkornak megfelelően, mindenkinek van valamilyen felelőssége. Sokszor elmondják a szülők a családterápián, hogy a tinédzser gyerekük otthon nem csinál semmit, de ilyenkor az a gond, hogy a gyereknek nem voltak feladatai, amikor még kicsit volt. Például nem kellett kiporszívóznia 9 évesen, vagy nem kellett segítenie 6 évesen  anyának kiszedni a mosogatógépből a tányérokat, vagy süteményt sütni. Egy jól működő családban rugalmasak a határok. Ugyanis, ha merevek, például a szülő magához láncolja a gyereket, túlfélti, az is egészségtelen, ahogy az is, ha a szülő érzelmileg érinthetetlen, nem tudja kifejezni a szeretetét, vagy éppen túlságosan erőteljesen fejezik ki, ahogy az a gyerek számára már nem komfortos.

Sokszor hallani, hogy a gyerek azért lett szerhasználó, mert rossz társaságba keveredett. Ez tényleg így van?

A jól működő családban mindenki biztonságban érzi magát, vagyis jó érzés hazamenni, együtt lenni.

A gyerek akkor keveredik rossz társaságba, ha nem jó otthon lenni, sokat van távol az otthonától, és megtalálja azokat a gyerekeket, akik hasonló problémával küzdenek, és a körükben elfogadásra, megértésre talál, ha ezt otthon nem kapja meg.

Itt tegyünk említést a minőségi időről. Az együtt töltött idő alapvető, de ez olyan legyen, ami a család minden tagja számára örömforrás. Ebben kompromisszumokat kell kötni. De nem kell nagy dolgokra gondolni, lehet ilyen a közös étkezés is, amikor a vacsoránál például mindenki elmondhatja, hogy mi történt vele, és meg is hallgatják egymás a családtagok. Ennek a bevezetését is kisgyermekkorban kell kezdeni, hiszen ha a gyermek hozzászokik, hogy megoszthatja a gondolatait, érzéseit a családban, akkor tinédzserként kevésbé bújik be a csigaházába, és mondja azt, hogy “nem történt semmi a suliban”. A szülőnek pedig tudnia kell jól kérdezni. 

Egy ilyen közös vacsoránál a szülő hogy viselkedjen, azon kívül, hogy jól kérdez?

Elképesztően fontos, hogy a szülő is meséljen magáról. Ebben kell, hogy legyenek határok, mert ugye nem minden tartozik a gyerekre, ami egy szülő életében történik, de a megosztható dolgokat mondjuk el, mert ezzel mintát adunk a gyereknek arra, hogy hogyan kell beszélgetni, vagy hogyan lehet egy problémát elmesélni. 

Ez igaz másra is: nehéz úgy azt mondani a gyereknek, hogy ne dohányozz, ha közben a szülő álló nap füstöl, vagy hogy ne igyon, ha a gyerek azt látja, hogy problémamegoldásra a szülő az alkoholhoz fordul. Ha a szülő szerrel kezeli a nehéz helyzeteket, és ez lehet akár telefonozás, internetes játék, dohányzás, alkoholfogyasztás vagy bármilyen függőség, akkor a gyerek automatikusan ezt a mintát veszi át.

Mi történik akkor, ha már megvan a baj, ha a gyermek függővé vált, és a kórházból vagy a rendőrségről kell elhozni? 

A gyerek nem attól lesz függő, hogy elmegy egy buliba, és ott egyszer berúg, mert a jól működő család kezeli ezeket a helyzeteket, kommunikálnak róla. 

Ha a gyermek még 18 év alatti, akkor ez egyértelműen a szülő felelőssége. Magyarországon a felnőtteket gyógyító intézmények motivációhoz kötik a rehabilitációra való bekerülést, ám a gyerekeknél, ha ez nincs meg, akkor nekünk kell kialakítani.

Ha egy tinédzsernél kiderül, hogy szenvedélybeteg, akkor a szülők kétségbe esnek, kapkodnak, pedig fontos, hogy ilyenkor megőrizzék a hidegvérüket, és támogatóan forduljanak a gyerek felé.

Amikor a család már nem működik jól, a szülő és a gyerek között nincs meg a bizalmi kapcsolat, akkor kicsi az esély rá, hogy a gyerek bármit is elmondjon a szülőnek. De a baj már nagy. Ekkor mindenképpen szakember segítségét kell kérni. 

Mi történik azután, hogy a szülő segítséget kért?

Háromféle gyerek van: akad, aki megijed, önként és dalolva bejön a szakemberhez, és hajlandó együtt dolgozni. Van olyan, aki nincs jóban a szüleivel, de akkora a balhé, hogy el akarja simítani, bejön a szülővel, de teljesen motiválatlan, és van az a gyerek, aki egyáltalán nem jön be. Mind a három esetben, mivel gyerekről van szó, tenni kell valamit. Mi az első interjúk alkalmával felmérjük, hogy a gyereknek milyen segítségre van szüksége. Először beszélünk az egész családdal, aztán csak a gyerekkel, aztán újra behívjuk a szülőket is. Amikor a gyerekkel beszélünk, sosem a drogozásra kérdezünk rá, hanem a családi körülményekre: mi a nehézség otthon, mi az, amiben ő nem érzi jól magát. Ettől már kialakul a kapcsolódás a szakember és a gyerek között. Van, akiket ambulánsan lehet kezelni, ahol pszichológus és pszichiáter és addiktológiai konzultáns foglalkozik a gyerekkel. Mindig felmérjük, hogy a drogozás vagy a pszichés problémák merültek-e fel előbb, ugyanis vannak olyan gyerekek is, akik a depressziójukat kezelik a drogozással. Ha azt gondoljuk, hogy nagy a baj, akkor ott van a rehabilitáció lehetősége. Van, aki azt mondja, bejön, akad, aki hallani sem akar róla, viszont megvan a kapcsolat, ilyenkor arrafelé tereljük, hogy előbb-utóbb elkezdje a programot. Van, akinek nincs választási lehetősége, mert már a hatóságok is benne vannak a folyamatban, és kiemelték a gyereket a családból, akkor ők jönnek a rehabra, és ott motiváljuk őket. 

Olyankor mi történik, ha a gyerek egyáltalán nem együttműködő?

Aki egyáltalán nem akar bejönni, ott is tenni kell valamit, ilyenkor a szülővel kezdünk el foglalkozni. Mi rendszerszemléletben vizsgáljuk a problémát: a család egy rendszer, ennek a tagja a drogos gyerek. Ha a rendszerben egyetlen egy személy hajlandó segítséget kérni, és elkezd változni, attól a rendszer egésze megváltozik, mert mi tanácsot adunk a szülőknek, támogatjuk őt abban, hogy bizonyos helyzetekben mit csináljon, mivel segíthet a gyerekének.

A szülők ilyenkor általában elkezdenek nyomozni, drogtesztet csináltatnak, üldözik a gyereket, kialakul “a szenvedélybeteg és az üldözője" játszma.

Ehelyett ajánlunk alternatívákat. Nem volt még olyan, hogy ha egy szülő segítséget kért, akkor a gyerek ne jelent volna meg előbb-utóbb. A szenvedélybeteg gyerekek családjában nem működnek a keretek és a szabályok, pedig ezek az alapjai a korábban említett biztonságérzetnek, a felelősségérzet kialakulásának, vagyis, hogy a gyerek megtanulja, a tetteinek következményei vannak. 

Vannak sikertörténetek? 

Igen, olyankor, amikor az egész család dinamikája megváltozik, és nem arról van szó, hogy a gyereket kinevezzük hibásnak, vagy ő a fekete bárány, ő az egyedüli, akinek változnia kell.

Ha elérjük, hogy a szülőknek legyen valamiféle önreflexiója arra, ha belátják, hogy a rendszer működése nem volt megfelelő, akkor csodával határos változások mennek végbe. Nem gondoljuk senkiről, hogy ő attól rossz ember, mert a gyereke drogos lett. És ha a gyerek látja, hogy a szülők hajlandóak változni annak érdekében, hogy ők itt legyenek, akkor ez óriási lökés a gyerek számára is.

Magyarországon létezik kifejezetten nők számára létrehozott rehabilitációs otthon, cikkünkben az ott folyó munkát mutatjuk be.